Szabó: A fideszesek még törvényt is módosítanának, hogy cigányozzanak

Szabó: A fideszesek még törvényt is módosítanának, hogy cigányozzanak

Szabó Szabolcs szerint döbbenetes, amit a fideszes Horváth László művel.

Szabó Szabolcs: Horváth László nem nyugszik.

Csepel-Soroksár független országgyűlési képviselője világított rá Facebook-oldalán, hogy a fideszes Horváth László milyen módosítót nyújtott be. A miniszterelnöki megbízott, aki hónapok óta mással sem foglalkozik, csak a gyöngyöspatai gyermekek ellen hergeléssel megint ki tett magáért:

A köznevelési törvény módosításához benyújtott egy olyan kapcsolódó módosító javaslatot, amivel megakadályozná, hogy a gyöngyöspataihoz hasonló ügyekben sérelmi díjat ítélhessen meg a bíróság. Hiába állapítja tehát majd meg a bíróság, hogy nem jutott megfelelő oktatáshoz egy gyermek az iskolában, ezzel a személyiségi jogait megsértve, a bíróság csak olyan ítéletet hozhat, mely szerint oktatási, képzési szolgáltatás vásárlására kötelezi az iskola fenntartóját. 

Szabó Szabolcs szerint döbbenetes, hogy "még a Polgári Törvénykönyvet is képesek felülírni ezzel a baromsággal pusztán azért, hogy egy jót tudjanak cigányozni."

A gyöngyöspatai szegregációval kapcsolatos bírósági ítéletről itt írtunk részletesen:

Szabó Szabolcs és Szél Bernadett Gyöngyöspatán tett látogatásáról pedig itt:

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.14

Szabó Tímea: Minden bajba jutott kapjon legalább 100 ezer forintot

A Párbeszéd óbudai országgyűlési képviselője válságkezelő alapjövedelmet vezetne be az egész országban. Azon a félmillió bajba jutott emberen segítene, akiknek a Fidesz csak a megalázó közmunkát ajánlotta fel!

  • 2020.07.14

Számos fideszes hazugságra fény derült a Mátrai Erőmű adásvétele kapcsán

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kapott iratokat az MVM-től a közérdekű adatigénylése eredményeként.

  • 2020.07.14

Dobrev Klára: Háborús politika, amit Orbán folytat

A kormány EU-ellenes határozata az ellehetetleníti az európai szintű együttműködést, és Magyarország jövőjét is veszélybe sodorja. A DK nem vett részt a megszavazásában.