Az olvasás világnapja alkalmából szeretnék a figyelmetekbe ajánlani három könyvet, amiket az idén olvastam, és nagy hatással voltak rám - fűzte hozzá a Momentum Fejér 1-es körzettének jelöltje.
Barlabás András is elárulta, milyen könyveket olvasott a nyáron. Az olvasás világnapja alkalmából tette mindezt, mutatjuk is őket!
- Halász Rita - Mély levegő: Egy megfeneklett házasságból menekülő nő kálváriája, akinek az útkeresése kerül a reflektorba. Egy olyan pár története is ez, akiknél látszólag minden stimmel: csinosak, fiatalok és szabadok. Semmi sem korlátozza korlátozza őket vágyaik megvalósításában, de az élet mégis úgy alakul, hogy fokozatosan eltávolodnak egymástól és lemondanak a céljaikról, majd maga alá temeti őket a hétköznapok és a gyerekek körüli feladatok okozta monoton valóság. Ettől a mindennapossá váló frusztrációtól pedig már csak egy lépés az agresszió. Ez a félelemmel és bizonytalansággal teli légkör az amit a történet során átélhetünk. Köszönöm Kerpel-Fronius Gábornak a könyvajánlót!
- Delia Owens - Ahol a folyami rákok énekelnek: A történet középpontjában egy a városi közösségtől távol élő család széthullása és egy sorsára hagyott kislány, Kya áll. A lány az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel. Kevés társas kapcsolata révén a maga különleges módján tanul, és éli át a felnőtté válás folyamatát. A távolság eleinte biztonságos számára, de dekoratív felnőtt nővé válva ez már veszélyessé válik. Egy lebilincselő és izgalmas történet tárul elénk mely az elfogadás, az előítélet mentes élet, valamint a szeretet fontosságára tanít.
- Barack Obama - Egy ígéret földe: Kevés olyan ember van akinek munkásságát és életútját példaként értékelem. Barack Obama közéjük tartozik. Ebben a kötetben nyomon követhetjük az életét és inspirálódhatunk abból amit és ahogyan átélt. Betekintést nyerünk abba a nehéz küzdelembe is, amit elnökként folytatott, azokba az erkölcsi küzdelmekbe amit nem mondhatott akkor ki és amikbe nem avathatotta be hivatali ideje alatt a választókat. Obama ugyanakkor azt is érzékelteti, hogy mennyire túlzó elvárások voltak felé támasztva, aminek nem tudott maradéktalanul megfelelni. Az olvasó viszont látja a megfelelés és a realitás közti őrlődést és azt, hogy mindvégig ember marad és nem fordít hátat önmagának.
- mesélte el mindezt Facebookon a jelölt.
📚Az olvasás világnapja alkalmából szeretnék a figyelmetekbe ajánlani három könyvet, amiket az idén olvastam, és nagy...
Posted by Barlabás András on Wednesday, September 8, 2021
Az előválasztás nemsokára itt is van, szeptember 18-26 között tudunk dönteni, hogy Barlabás, Ráczné Földi Judit vagy Márto Roland induljon 2022-ben Orbán fehérvári csicskája ellen, illetve maga Orbán ellen a miniszterelnökségért.
Barlabás: Fehérvárra olyan jelölt kell, aki a jobb- és baloldali embereket is meg tudja szólítani!
A Momentum Fejér 1-es körzetének jelöltje szerint fontos lenne olyan jelöltet választani az előválasztáson, aki nem csak a baloldali érzelmű embereket tudja megszólítani.
Barlabás: Székesfehérvárinak lenni nem csak büszkeség, de óriási felelősség is egyben
A Momentum helyi jelöltje szerint fehérváriként ápolni kell Szent István örökségét, hogy azt a jövő generációknak is át lehessen majd adni.
Barlabás: Az előválasztás tétje az ellenzék megújítása
A Momentumos jelölt szerint nem csak a kormányt kell leváltani, hanem az ellenzéket is.