Orbán apja havi 20 milliót keres! És ez csak az, amit bevall!

Orbán apja havi 20 milliót keres! És ez csak az, amit bevall!

Magyarország jobban teljesít: valaha volt legnagyobb árbevételét érte el tavaly Orbán Viktor apjának, Orbán Győzőnek a cége.

Orbán Győző cégei egyre jobban teljesítenek. Eddigi valaha volt legnagyobb árbevételét érte el tavaly Orbán apjának cége.

A Nehéz Kő Kft., Orbán Győző cége minden eddiginél nagyobb, 2,9 milliárd forintos bevételt termelt 2019-ben, ami az egy évvel korábbihoz képest 600 milliós növekedést jelent! Nem rossz teljesítmény ez a felcsúti miniszterelnököt gyerekkorában a földön rugdosó mintaapától.

Ez 600 millióval több, mint az előző éves teljesítménye, eredménye 139 millió forint volt, aminek egészét kivette osztalékként, vagyis az öreg Orbán legális jövedelme havi 11 millió forint körül volt tavaly ebből a cégből.

És ez még nem minden, mert másik cége, a PSU Kft., szintén nagyszerű évet zárt. Abból a vállalkozásból mintegy 90 milliót tudott felvenni az idősebb Orbán-fater.

Vagyis Orbán Viktor apja havi 20 milliót keres csak a két legális cégéből!

Nemhiába családbarát ez a kormány. Orbán Viktor lánya, Ráhel is a saját lábán megállva ér el sikert siker után.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.23

Bizonyíték van rá: Orbán (apja) az autópályaépítésből is hatalmasat szakított

A gánti Orbán-bánya kövei is ott vannak a folyamatosan dráguló M4-es autópályában. A Direkt36 erről szerzett be bizonyító iratokat.

  • 2020.09.23

Átadták Kiss-Rigó egyházmegyéjének a 30 milliárdos Hungarikum Ligetet

Így lett a Fidesz csicskapüspöke az állami pénzből épített-felújított ingatlanok egyik legnagyobb tulajdonos-mágnása.

  • 2020.09.23

Összefogással bukni fog Orbán 2022-ben

Immár a sokadik kutatás bizonyítja, hogy teljes ellenzéki összefogással, egyetlen közös listával verhető a Fidesz.