MSZP: a Fidesz a cserbenhagyás költségvetést nyújtotta be

MSZP: a Fidesz a cserbenhagyás költségvetést nyújtotta be

Tóth Bertalan pártelnök kijelentette: a javaslat azt mutatja, hogy a kormány semmit nem tanult a járványhelyzetből.


Újjáépítésre, esélyteremtésre szolgáló költségvetésre lenne szükség jövőre, de a kormány nem fordít kellő forrást az egészségügyre, a szociális ellátásokra és a munkahelyek teremtésére.

Tíz évnyi Fidesz-uralom után ott tartunk, hogy az állampárt helyzetbe hozta a saját kiváltságos elitjét és biztosította a hatalma megőrzését, miközben a társadalom többségével nem foglakozott - mondta a szocialisták elnöke.

A koronavírus-járvány a lakhely-elhagyási korlátozásra épülő kezelés eredményeképp talán enyhíthető, ezzel együtt a vírus elleni védőoltás kifejlesztéséig a járvány újabb hullámait szenvedhetjük el - közölte az MSZP. Hozzátették: a sikeres újjáépítés záloga a védelem, a fejlesztés és a tudás, ezért az MSZP javaslatai a költségvetéshez az embereket, az újjáépítést szolgálják.

Ezek:

  • megállítani a jövedelem- és fogyasztás csökkenését, fenntartani a hétköznapi megélhetés kereteit,
  • értékteremtő új munkahelyek létrehozását ösztönözni, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország fenntarthatóvá és igazságossá váljon,
  • tudás és képességek elsajátítását elősegíteni minél többeknek, hogy sikeres és eredményes életet biztosíthassanak családjuknak.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.14

Szabó Tímea: Minden bajba jutott kapjon legalább 100 ezer forintot

A Párbeszéd óbudai országgyűlési képviselője válságkezelő alapjövedelmet vezetne be az egész országban. Azon a félmillió bajba jutott emberen segítene, akiknek a Fidesz csak a megalázó közmunkát ajánlotta fel!

  • 2020.07.14

Számos fideszes hazugságra fény derült a Mátrai Erőmű adásvétele kapcsán

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kapott iratokat az MVM-től a közérdekű adatigénylése eredményeként.

  • 2020.07.14

Dobrev Klára: Háborús politika, amit Orbán folytat

A kormány EU-ellenes határozata az ellehetetleníti az európai szintű együttműködést, és Magyarország jövőjét is veszélybe sodorja. A DK nem vett részt a megszavazásában.