Káosz az ellátásban: nyugdíjas orvosok nélkül össze fog omlani a rendszer

Káosz az ellátásban: nyugdíjas orvosok nélkül össze fog omlani a rendszer

A Fidesz egy évtizede spórol az egészségügyön. Meg is lett az eredménye: éveken belül háziorvos ellátás nélkül maradhatunk.

A 65 év feletti orvosok kivonása a betegellátásból súlyos következményekkel járt.

Bár a járvány első hulláma lecsengett, a mai napig nem született egyértelmű döntés, hogy a nyugdíjas korúak visszatérhetnek-e munkájukhoz.

A szak- és háziorvosi rendelők folyamatos létszámhiánnyal küzdenek, ennek pedig a betegek isszák meg a levét. Rengeteg „nem létszükségletnek” nyilvánított vizsgálat maradt el, új időpontot foglalni pedig szinte lehetetlen.

Miért? Mert a dolgozók annyira túlterheltek, hogy lassan nincs, aki elvégezzen egy vizsgálatot vagy akár csak felvegye a telefont. A járvány miatt távol maradó orvosok egyharmada a mai napig nem praktizál, ezért sok helyen egyetlen embernek kell helyt állnia 5 helyett.

A gyermekorvosi rendelők is pácban vannak, nagy részükben ugyanis 70 év körüliek dolgoznak.

Hónapról hónapra nő a betöltetlen praxisok száma, februárban még csak 488 ilyen volt, mostanra pedig 540 maradt gyógyító nélkül – nyilatkozta Cserni István, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója.

A helyettesítés jelenleg még működik, viszont éveken belül hatalmas problémákra számíthatunk a betegellátásban. Ennek látjuk most jeleit: az eseti orvoshiány, a hosszú várólista, a tömött rendelők figyelmeztetnek, hogy baj lesz.

Kásler be tud inteni az ápolóknak, viszont a munkáját képtelen elvégezni. Mivel nincs egyértelmű utasítás a háziorvosi ellátás visszarendeződésről, a nyugdíjas korú orvosok vagy telefon rendelnek továbbra is, vagy távol maradnak. Az is erősen kétséges, hogy a több hónapos szünet után újra munkába állnak-e?

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adatai szerint a praktizáló gyógyítók harmada 60 év feletti.

 

Márpedig nélkülük óriási gondban leszünk. A vámpírkormány bruttó 500 ezres egyszeri juttatása még gesztusnak is kevés volt. Ráadásul ha szegény vagy, akkor a Fidesz-kormány megtagadja tőled az egészségügyi ellátást.

 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.11

Extraprofitot zsebel be az állam a mesterségesen magasan tartott lakossági gázárakon

A 2013-as "rezsicsökkentés" kampány óta a vámpírkormány nem csökkentette a lakossági gázárakat. Pedig a világpiaci ár alapján megtehetné.

  • 2020.08.11

Mészáros luxusvillája is viszi a pénzt rendesen

Papíron egy olyan horvát cég tulajdonában áll, ami bevételt semennyi nem tud felmutatni. Kiadást és veszteséget viszont annál többet.

  • 2020.08.11

DK: Ha fociról van szó, a Fidesz magasról tesz a magyarok egészségére

A Demokratikus Koalíció tiltakozik a szerb foci Magyarországra költöztetése ellen.