Egyre nehezebb Fehérváron ellenzékinek lenni

Egyre nehezebb Fehérváron ellenzékinek lenni

Nem tudom milyen ellenzékinek lenni más városban, de itt egyre nehezebb -  fogalmazott Ráczné Földi Judit.

A város önkormányzata szavazott a költségvetés módosításának elfogadásáról, ami egy határozatai javaslatban volt a köszönetetnyilvánítással.

Ráczné szerint ez szándékos volt, hogy később ezzel támadni tudják őket. Nos, erre hamar sor is került, de a képviselőnő nem hagyta annyiban. Facebook-oldalán osztott meg néhány gondolatot.

Felelős képviselőként nem támogatom A CAFFETERIA MEGVONÁSÁT, NEM TÁMOGATOM,HOGY HIÁBA ÍGÉRTÜK MEG NAGYON SOK FEHÉRVÁRI SZÜLŐNEK A VÉDŐOLTÁS TÁMOGATÁSÁT MÉGSEM VALÓSÍTJUK MEG, NEM TÁMOGATOM A KÓRHÁZTÁMOGATÁS MEGVONÁSÁT ez pár tétel azok közül amivel nem értek egyet, tudatosan szavaztattak így, hogy támadhassanak!
Valóban nem értek egyet bizonyos támogatásokkal, de ez egyenlő azzal, hogy ki kell rúgni embereket???? Hàt nem, de biztosan meg lehet találni a módját annak, hogy kevesebb támogatásból is boldoguljanak, hiszen vannak olyan szervezetek ahonnan minden forrást elvontak de az persze teljesen rendben van.

Írását azzal zárta, hogy az ellenzék is ugyanúgy  97500 fehérváriért tette le az esküt, tartja magát ehhez és továbbra is ezért dolgozik. Hozzátette, szeret Fehérváron élni, szereti a városát.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.07

Palkovics tárcája mellébeszélt: a közalkalmazottak tömeges leépítéséről kérdezték

A gusztustalan Orbán-kormány képtelen elárulni, hogy további munkavállalóktól vonnák-e meg a közalkalmazotti státuszukat.

  • 2020.08.05

Fehérvár polgármestere a nyafogásról prédikál, miközben ő is folyton azt csinálja

A fehérvári fideszes polgármester próbálja menteni a menthetőt. Az Orbán-bábbal csak az a baj, hogy elfelejti, nem hülyék a helyi lakosok. 

  • 2020.08.04

Durva: a Fejér megyei polgároknak Budapestre kell utazni fogászatra

Fejér megyei lakos vagy és fáj a fogad? Nos, van egy rossz hírünk. Laza egy óráig döcöghetsz a budapesti Szentkirályi utcai ügyeleti központig. Köszönd a kormánynak!